Miért tervezünk logót és arculatot?
Mire van szükség ahhoz, hogy az arculattervezés elérje a célját?
Elsősorban a célközönség ismeretére. Tudnunk kell szándékaink szerint kik fogják megvásárolni a termékünket, vagy szolgáltatásunkat. Ismernünk kell a márkánk értékeit is, hogy ezeket hangsúlyozva jussunk közelebb a célcsoportunkhoz.Összhangra a megbízó és a tervező között. Egy arculat kialakítása mindig közös munka, ami együtt gondolkodást igényel. Következetességre. A logó megrajzolása csak az első – bár legfontosabb – lépés.
Mit tartalmazzon egy céges arculati kézikönyv?
Először is a logót, és annak különböző, az alkalmazási területtől vagy technológiától függő változatait (pl. színes, egyszínű, inverz). Az alap és a kiegészítő színek kodifikációját, hogy a megjelenés mindig konzekvens legyen. A használható betűtípusokat, lehetőleg ne túl sokat. Az alap alkalmazásokat, névjegykártya, levélpapír vagy ajánlati sablonokat. Prezentációs hátteret, email aláírást. Kiegészülhet munkaruhával, autódekorációval, rollup sablonnal, egyszóval bármivel, amire a cégnek szüksége lehet. Sőt, ezen túlmenően a brand kommunikációs hangnemét is meghatározhatja.
Mennyibe kerül, és hogy kezdjünk hozzá?
Egy céges arculati kézikönyv ára függ a megbízó társaság gazdasági súlyától, és a kézikönyvben meghatározott elemek számától is. Az általunk tervezett arculatok ára 150.000 forintnál kezdődik – jellemzően mikrovállalkozások arculatai tartoznak ebbe az árkategóriába -, és összetettségtől, felhasználási területektől függően elérheti az egymillió forintot is.
Első lépésként tisztázzuk a tervezendő arculati elemeket, és az árajánlat elfogadása után elkezdjük a munkát. Átbeszéljük a megrendelői igényeket, megértjük a közvetítendő üzenetet, felmérjük a célcsoportot. Ezt követheti a logótervezés. Három különféle irányba indulunk el, majd a kiválasztott verziót finomítjuk a végleges változatig.
Keressen meg minket MOST!
Reméljük, referenciáink meggyőzték arról, hogy érdemes velünk belevágni egy új cég vagy termék arculati vagy webes munkáiba. Erős szakmai háttérrel, saját programozói kapacitással, stabil beszállítói hálózattal, sokszor tegnapra. Ügyfélkörünk jellemzően kis és középvállalatok, akik költséghatékonyan szeretnek dolgoztatni, de kiváló minőségben.
E-mail: be@nyomas.hu
Tel.: +36 20 9416807